Grób László
Grób László

kiadóvezető

Történetírói arcképcsarnok: Wertner Mór (1849-1921)

Az 1945-ös rendszerváltás kiváló munkát végzett – azóta is nyögjük... Ők aztán tényleg eltörölték a múltat, nem csak daloltak róla. Mégpedig több értelemben is: a múlt rendszert csakúgy, mint a múlt ismeretét, sőt, azokat is, akiknek ezt az ismeretet köszönhettük (volna). Kevésbé eufemisztikusan: kiirtották, bebörtönözték, emigrációba kényszerítették, elhallgattatták az előző korszak minden valamirevaló történészét (kivéve a pár renegátot, aki időben átállt – de ez csak maroknyi volt.) S tették mindezt oly sikeresen, hogy a rákövetkező Kádár-korban könnyedén lehetett történész-diplomára szert tenni ezen nevek – nemhogy életművek – ismerete nélkül is. Mi most megkísérlünk – nagyon szerény, nagyon kezdetleges – elégtételt nyújtani, legalább egy-egy rövid blogbejegyzés erejéig felidézve őket.

A múltkor bemutatott Thim József után most ismét egy outsider, szintén egy orvos következik: az 1849-ben született Wertner Mór. A Pozsony vármegyei Spáczán látta meg a napvilágot (később Ispáca, nem egészen kétezer fős, magyar-szlovák vegyes lakosságú falu, Nagyszombattól nem messze északi irányban). Bécsben szerez orvosi diplomát, majd kisebb falvakban praktizál, három évig megyei főorvos Pozsonyban, aztán ismét a vidék, és végül 1908-tól Párkányban él, egészen haláláig.


Érdeklődése viszonylag korán a történelem felé fordul, először még szakmájával kombinálva orvostörténeti értekezéseket ír, majd felfedezi magának a genealógiát, és amellett ki is tart élete végéig.

Németül kezd publikálni genealógiai tanulmányokat osztrák és német szaklapokban, majd a Turul megindulásával kiváló magyar publikációs tér nyílik előtte. A Turul 1883-ban alakult, mint a frissen létrejött Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság folyóirata (mely egészen 1948-ig kihúzta több-kevesebb viszontagsággal – sőt a rendszerváltás óta „folytatódik” is a maga módján.)

Aztán sorjázni kezdenek a monográfiák: 1891: A középkori délszláv uralkodók genealogiai története; 1891 és 1892: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig 1. és 2. kötete; majd úgyszintén 1892-ben a „főműnek” tartott: Az Árpádok családi története. Mindhárom munka a nagybecskereki Történelmi, nép- és földrajzi könyvtárban, s ugyanitt 1893-ben a Negyedik Béla király története. Tehát nagyjából három év alatt „ledarálja” tudományos munkássága javát.

Dr. Wertner Mór: Bokodi György kir. jegyző családi történetéhez c. értekezéséből (A Turul genealógiai folyóirat 1913-as folyama)

S hogy ez miért alakult így, arra talán némi magyarázattal szolgálhatnak az őt – és munkásságát – érő támadások. Csak néhány példát idézve, illusztrálandó az akkori tudományos viták hangnemét: „327 lapra terjedő munkájának legalább is fele regestákból áll, a mi tagadhatatlanul legkényelmesebb módja a könyvírásnak. Viszont azonban ennek is megvan a maga hátránya, mivel a regesták sokasága, a szemet kápráztató, elmét zsibbasztó dátumok, személy- és birtoknevek (és micsoda nevek, uram Isten!) ezrei, szóval az egymásra halmozott adatoknak élettelen tömege, míg egyrészt sovány kárpótlást nyújtanak a földolgozásért, másrészt a «Magyar Nemzetségek»-et az irodalmilag művelt ízlésű közönségre nézve, végtelenül száraz, unalmas és fárasztó olvasmánnyá teszik. (...) Ezzel tehát csúfos kudarczot vallott Wertner, tanácsoljuk is, hogy jövendőre kissé óvatosabb legyen. Általában véve pedig elmondhatjuk, hogy a czímerek közlésénél ép oly kevés kritikával járt el, mint az oklevél-regesták s az ezeken alapuló nemzedékrendek összeállításánál.” (Komáromy András, Turul, 1892/1.) (Azért annyit szabadjon megjegyezni, hogy nemzetségrendek összeállítását nagyon ritkán olvasgatja valaki azért, hogy tövig rágja a körmét izgalmában – arra ott vannak a detektívregények, a nemzetségtörténetek meg alapvető históriai segédtudományi anyagokként állnak rendelkezésünkre, hogy kikeressünk valamit belőlük, amire éppen kíváncsiak vagyunk. Kissé olyan ez, mint a telefonkönyv szemére vetni, hogy hosszú és száraz...)

Vagy: „Gyorsan követik egymást Wertner M. genealógiai művei azon nagybecsű vállalatban, mely a történeti, ethnographiai és földrajzi munkáknak már egész kis könyvtárból álló sorozatát foglalja magában egy egyszerű vidéki plébánosnak igazán páratlan buzgalmából. (...) Wertner művei azt a benyomást teszik ránk, hogy a szerző egy kissé sietett a kiadásukkal. Az egyes részek közt nagyon is szembeszökő egyenetlenségeket találunk. (...) Úgy látszik, nem volt már ideje rá, hogy minden részt lelkiismeretesen kidolgozzon; ezeket aztán jól-rosszúl összeütötte. Innen van a hangyaszorgalommal összehordott és kritikailag feldolgozott adatoknak, meg a néha szinte botrányos felületességnek az a sajátságos keveréke, mely valamennyi művét jellemzi. (Nagy Géza, Turul, 1893/3)

Nos, erre szokták mondani, hogy: „Akkor csináljátok jobban!” Mert hogy az Árpádok ilyen mélységig menő genealógiai feldolgozása azóta sem született másik. És elvileg a historiográfia is olyan, mint a kőműveskedés: egyik téglát rakjuk a másikra, hosszasan, hangyaszorgalommal.

Mindenesetre akármi volt is az oka, könyveket (főleg ilyen vaskosakat) már nem publikált többé, de fáradhatatlanul írta cikkeit – az őt oly keményen bíráló Turulba is! Ahol halálakor a Társaság elnöke így méltatta őt: „Wertner Mór neve elválaszthatatlanul van összeforrva a magyar genealogia történetével. Nem az adatok száraz, élettelen összeállításában látta feladatát, magasabb czélokat tűzött ki s nagy része volt e disciplina tudományos alapvetésének megteremtésében.”

Wertner Mór a szabadságharc bukásának évében született, s a Trianoni szerződés aláírását követő évben halt meg. Utolsó napjaiban még átpillanthatott Párkányból Esztergomra, miközben talán felmerült benne az életművével kapcsolatos kérdés: mi marad meg? Egy évszázados távolból megállapíthatjuk: név szerint ritkán idézik. Egy emlékkötet ugyan megjelent róla, igaz, húsz évvel ezelőtt és Párkányban.

Eredményei viszont annyira fontosak, hogy alapvető munkáit máig fel-felütik, ha a korszakkal kapcsolatos információkra van szükség.